Fűtés klímával, hogyan lehet olcsón klímával fűteni!

Olcsó fűtés klímával

Tapasztalat a klíma fűtésről

2018. március 07. - olcsónfűtök

 

Kérdések és válaszok.

Az hogy, a használat során majd hogyan viselem a klímát és annak működéséből adódó zajokat, huzatot... még nem tudtam. Csak az addig olvasottakra tudtam hagyatkozni, mivel nem sok konkrét, a felhasználó "szájából", ujjaival leírt tapasztalat kering a neten. Vannak persze klíma fűtés kalkulátor és tervező oldalak, de azok még sem azt adják vissza amire kíváncsi voltam igazán. Elsődlegesen, azt szerettem volna tudni, hogy mennyit fogyaszt egy klíma berendezés, a fűtés használata közben. Ez azért volt ilyen kardinális kérdés számomra, mert minden fórumban volt egy-két olyan hozzászóló, aki az elektromos áram fűtésre való használatát baromságnak, pocséklásnak és dágának tartotta. Arról viszont senki nem "akart" megnyugtatni, hogy ez nem így van.

Emlékszem amikor a feleségem még csak barátnőm volt, a lakásukban böhöm nagy villanykályhák pillanatok alatt csináltak meleget. Az éjszakai áramra voltak kötve és ezen az éjszakai tarifán működtek valamiféle megoldás folytán nappal is. Kellemes hőérzetet biztosítottak, viszont a helyigényük (3db volt) egymásra téve, 2db kétajtós szekrénynek felelt meg. Aztán jött a rendszerváltás és azzal szinte egy időben a privatizáció, ami jelentősen megemelte a háztartási, előzőleg megszokott kedvező áram árát. Így nem sokra rá a villanykályháknak menniük kellett és a helyüket átvették a vezetékes gáz forradalmasította fűtési rendszerek. Itt a villanykályhák, de nevezték hőtárolós kályháknak is, helyét a gázkonvektorok vették át, mert akkor "gázosításban" égett az egész Magyar vidék. Mert ugye a városokban már az előző rendszerben kiépítették a gáz hálózatokat, míg vidéken biciklivel, kiskocsival, akinek volt, autóval vitte haza a gázcsere telepről a heti-havi "gáz betevőjét". Talán még sokan emlékeztek is rá, milyen kényelmetlen volt tolni a bringát, az egyik oldalán vagy a csomagtartóján himbálózó gázpalackkal. Ám a bátrabbak felültek a bringára és az tekerve, időnként "jóízűen" beletérdelve úgy igazán térdkaláccsal a palackba, előzték le a kiskocsit tologató, óvatos felhasználókat.

Elnézést a fenti kitérőért de valahogy elragadtak a régi emlékek. :)

Tehát ezek az emlékek is azt erősítették bennem, hogy az árammal fűteni a rendszerváltás óta sokba kerül. Na ezzel az előítélettel kezdtem el kutakodni itt a neten az elektromos fűtési módozatokról.

Alább sorba veszem a vásárlás előtti aggályaimat és a válaszokat is leírom, az azóta megtapasztaltak alapján:

1, Mennyit fog fogyasztani, ha fűtök vele? Kell a aggódnom a magas üzemeltetési költség miatt? Nem fogok e mellé ezzel a fűtéskorszerűsítéssel? Hisz nem kevés a tervezett klímák bekerülési költsége.

Amit azt az előző bejegyzéseimben is láthatod, hogy a klímák az előző gázkonvektoros fűtésemre kifizetett számlák töredékét fogyasztották. Feltüntettem az A1 alap tarifával kiszámolt forint összegeket is a H tarifa mellett, hogy azt is tudjon kalkulálni, aki nem tud H tarifát kiépíttetni valamiért. Mert, hogy még az alapáron is megéri a klímával fűteni. Most már bizton mondhatom, hogy igen is megérte az inverteres klíma fűtést választani.

2, Felmerült bennem a zajossága, susogása is. Nem lesz e olyan hangos, hogy aludni sem tudunk majd tőle?

Bár mikor Budapesten laktunk, a 73-as troli az ablak alatt állt meg és nyitotta-csukta azokat a rozsdás, nyikorgó ajtajait naponta 150x és azt is megszoktuk. Akkor hangzavarra azért nem számítottam semmi képen, mivel a gyártó oldalán feltüntetett adatokat tanulmányozva, a csendes működést ígérték.

A klímák amiket vettem egyformák. Úgy márkára, mint teljesítményre. Így bár melyik klímás helyiségünkbe voltam, ugyan azt a működési eredményt kellett, hogy kapjam és kaptam is. A leghalkabb működési zaj 19dB amit ír a gyártó. Na nincs dB mérőm (valószínűleg nem is fogok venni) de tényleg halkan szinte észrevehetetlenül működik alapjáraton. Természetesen a ventilátor sebességének növelésével a hangja is megjön a gépnek, de pl. ha tv-t nézek, a hármas fokozat hangja sem zavaró. Ha lefekszünk aludni, akkor lentebb veszem és már alig hallani.
Azt gondolom, hogy teljesen hangtalan klíma nincsen, hiszen a működése közben forgó alkatrészek segítik a levegő áramoltatását. Aki azt mondja, hogy tökéletesen halk a légkondíja, az a kikapcsolt állapotára érti azt.

A levegő mozgását ha alá állok, vagy túl nagy fokozatot pörgetem a ventit, természetesen érzem. Viszont nagyon kellemes az a meleg ami áramlik belőle. Úgy helyeztettem el a klímákat, hogy az, sosem fújja az ágyban fekvő személyre közvetlenül a levegőt.

3, Nem fog e begyulladni a szemünk a klímától?

Nem akartam elhinni, hogy ilyen van. Aztán a lányom volt barátja két napig itt volt nálunk és a srácnak ahogy belépett a lakásba és eltelt kb. fél óra, olyan vörös lett a szeme, mint a bagzó macskának és viszketett is neki. Így lekellet állítani a klíma fűtést abban a szobában. Szerencsére a családomból senki nem érzékeny a klímák keltette levegő mozgására, de ha ezt komolyan vettem volna az elején, akkor elvittem volna olyan helyre a kis családomat, ahogy megtapasztalhattuk volna működés közben a klímát. Én azért mindenki arra biztatok, hogy mielőtt klímákba fektetné a pénzét, vigye el a lakásban lakó összes személyt, egy olyan helyre ahol fűtenek a klímával és tartózkodjanak abban a helyiségben egy idei. Aki érzékeny rá, az fél óra alatt kifogy derülni.

4, Mennyire fogja a lakásban lévő port felkavarni?

Persze felkavarja, hisz levegő mozgást generál a működése, viszont a felül beszívott levegőt megszűri és azt már nem fújja vissza a légtérbe. Meglepődtem, hogy mennyi port volt képes összegyűjteni az elmúlt 6 hónap alatt. Tehát én azt mondanám inkább, hogy szűri a levegőt, mint, hogy koszolná azt.

5, Mennyi költséget jelent a karbantartása a klímáknak? Milyen időközönként kell, tisztítani a szűrőket?

Manapság a magára valamit is adó cég a gyári garancia mellett, ami 1-2-3 év is lehet, a velük végeztetett karbantartás esetén + 2 évvel kitolja a garanciális időszakot. Én ezt választottam bár ez valamivel költségesebb, de újabb 2 év biztonságot garantál. Ennek költsége alkalmanként 10.000 Ft/klíma berendezés + áfa. Ennél a cégnél ahol én vásároltam, de biztosan vannak ennél olcsóbbak is. Azokat az inverteres klímákat amelyeket fűtésre is használnak a nyári hűtés mellett, évente 2x kell tisztítani. Lehetőleg a szezon kezdetekor. De az egyszerűen kiszedhető szűrőket illik havonta ellenőrizni és ha porosak, akkor letakarítani.

6, Főleg a városban lakókban, vagy vidéken a túl közel elhelyezkedő ingatlan tulajdonosaiban merül fel az a kérdés, hogy mennyire hangos a kültéri egység, nem fogja e zavarni a szomszédokat?

Nem mondanám hangosnak őket egyáltalán. Bár bennem nem merült fel ez a kérdés, mivel az előttem lévő szomszédomtól jó távol vannak a kültérik, a másik szomszédom pedig egy szintén távolabb lévő vadászház. Így valószínűleg meg sem hallják a szomszédok ezt a monoton, búgó hangot. A fő út zaja teljesen elnyomja a kültéri egységek zaját.

7, Ha jönnek a nagy mínuszok, akkor a klímám akár le is állhat mert hidegebb van mint amire a gyár bekalibrálta? És ha lefagy mi lesz, megfagyunk?

A klímán megjelölt fűtési és hűtési határértékek azt jelentik, hogy ezen értékek közt működnek gazdaságosan. A feltüntetett értékeken kívül is működnek csak valamivel több energiát használnak fel nagy mínuszokban a fűtéshez, vagy extrém melegben a hűtéshez. A klímákat gyártója válogatja, ki mennyit vállal a még gazdaságos működéshez. Van amelyik -10, -15, -20 de még -25°C tartományban is képes a gazdaságos működésre. Sok összetevős, hogy mikor kell leolvasztania a jeget magáról. A száraz hidegben alig, míg a párás hidegben valamivel sűrűbben olvasztja le magát a kültéri egység. De lényeg, hogy működik és a beállított hőfokot minden körülmények közt betolja a lakásba.
A februári fogyasztást taglaló bejegyzésben olvashatod majd, az idei, nálunk -17 °C hidegben, a részletesebb infókat.

8, Most akkor működjön egész nap a klíma vagy elég, ha csak este mikor itthon vagyunk akkor fűtök vele?

Én még most is kísérletezek ezzel. Kipróbáltam amikor a külső hőmérséklet 1-2 °C volt, hogy kikapcsolom őket és csak mielőtt haza érünk, előtte 1 órával 24 °C-ra fűtök 2 órát 3-as fokozaton, majd visszavettem 2-re a ventilátor fokozatát.
Majd egy következő hasonló hőmérsékletnél, a nappal 20 °C-ra állított gépeket 2-es fokozaton üzemeltettem, és csak mielőtt haza érünk, előtte 1 órával 24 °C-ra fűtök 2 órát 3-as fokozaton, majd visszavettem 2-re a ventilátor fokozatát.
Érezhető a különbség! Én még ha több is az elfogyasztott energia a második esetben, a lakásba lépve viszont állandó meleget érezni. Míg az első példánál azért a helyiségek sarkaihoz közelítve "megcsapott" a hideg. Persze, hisz egész nap kihűltek a falak, még ha 50-60 cm vastag vályog falak határolják a lakásunkat.
Szerintem amíg a nappali hőmérséklet 5 °C alatt van, érdemes úgy 20°C-on tartani a lakás levegőjét nappal is.

9, Mennyire fogja szárítani a szoba levegőjét?

Én magam ezt nem veszem észre, de azért a feleségem és a lányom folyamatosan figyel arra, hogy mindig legyen valami edényben víz a klímás helyiségeinkben.

Azt hiszem más nem jut eszembe, de ha neked lenne kérdésed a fűtés klímával témában akkor, egy hozzászólásban kérdezd meg és válaszolok rá.

A bejegyzés trackback címe:

https://olcsofutes.blog.hu/api/trackback/id/tr913720750

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tapasztalat a klíma fűtésről 2018.05.06. 00:05:20

Tapasztalat a klíma fűtésről. Kérdések és válaszok. Az hogy, a használat során majd hogyan viselem a klímát és annak működéséből adódó zajokat, huzatot... még nem tudtam. Csak az addig olvasottakra tudtam hagyatkozni, mivel nem sok konkrét, a felhaszn...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.03.08. 12:33:17

én egy 50 m2-es nappalit fűtök klímával ősz óta és a havi fogyasztás nem több 3200 ft-nál. napi 9 órát megy a gép és 21 fokot taretunk vele. ebből na 3200 ft-ból még lejön a H-tarifa kedvezmény. nyílván ha magasabb hőmérsékletet akarnék, magasabb lenne a fogyasztás, de nem sokkal.

fda 2018.03.08. 13:12:21

@KUNTYI: Ugyanebben a házban egy másik lakás ugyanekkora nappaliját mibe kerül más fűtési móddal ugyanilyen hőmérsékleten tartani?

Skywatcher 2018.03.08. 14:08:39

Akár én is írhattam volna a cikket, de szerencsére nálam jobban tudsz fogalmazni :)
Teljesen igaz minden egyes pontja. Ha nem tapasztalom, én sem hiszem el, nem hibáztatom a kétkedőket. Én Szeptember 9 óta mióta beköttettem a 2 klímát a házamba, mérem és írom a fogyasztási adatokat (illetve előtte is írtam a viszonyítás miatt). A következők a tények:
- 80 négyzetméteres, '68ban épült téglaház, falun, 0 szigetelés, de rendes nagyméretű tégla, gerébtokos, dupla ablakok, betonlemez födém, 20 centi kőzetgyapot ráterítve (kvázi ez az egyetlen szigetelés).
- korábbi fűtés: vízteres kandalló, radiátorokkal, általam kiépítve. Gáz nincs a házban, telken sem. Korábbi 4 évben átlag 60 mázsa fa ment el egy szezonban (ez kb 150ezer ft, 6 hónapra lebontva: 25ezer/hó)
- a ház kialakítása lehetővé teszi, hogy a két szobában elhelyezve a klímák ki tudnak fújni az előtérbe, konyhába. 3,5 kw-os Daikin klímákat vettem, 2 dbot, beszerelve, üzembehelyezve 200 volt darabja.
- Átlagos áramfogyasztásunk nyáron 13.000.- ft, télen ez valamivel több nyilván, de ezzel ne számoljunk most, mert nem mértem.
- A klmák fogyasztását H tarifás mérőre kötve számolom
- októberi vill számla: 18.000.- (-13 = 5000 volt a fűtés) - innentől levonva írom a számokat:
- novemberi: 7200.-
- decemberi: 8800.-
- januári: 10.900.-
- februári (most kaptam meg): 11.400.-
Hát aki egy 80 nm-es házat ennél olcsóbban kifűt, annak kezet csókolok. A kandallót csak a romantika kedvéért gyújtottuk be Karácsonykor és kb 2 hete. Ott van a rengeteg fa az udvaron, amit berendeltem, remélem utoljára. (vésztartaléknak jó)
A klímák programozhatóak (egy extra megvásárolható 7000 ftos modullal okostelefonról akár a munkahelyről is tudom vezérelni, lekérdezni, mutat mindent, külső, belső hőmérséklet, heti programja van (hétfő-kedd-szerda..stb), akár percenként megadhatom, mikor milyen hőfokot tartson, milyen üzemmódban. Én csak és kizárólag autó és éjszakai módban üzemeltetem, de soha nem ment fel 2-es szint fölé még autóban sem. Ennek a hangja kb olyan erős mint egy laptop. Gyakorlatilag elfeledkezhetsz róla, hogy ottvan, teszi a dolgát. Mikor elmegyek hazulról, automatikusan lekapcsol 19 fokra, mielőtt hazaérek, felmegy 22-re. Ha a megszokottól eltérő időben érek haza, előtte fél órával hazaüzenek az appról, hogy jövök, és mire hazaérek, meleg van.

A fiam porallergiás, ez egy nagyon komoly érv volt a klímák beszerzésekor. Ez a daikin valami olyan spéci szűrővel bír, hogy azóta a gyerek egyet sem tüsszentett. 2 hetente kell kitakarítani a szűrőjét, ami egy 30x30 cm-es sűrű szövésű fémháló, könnyen kivehető, és kb 5 perc elmosni és megszárítani. Döbbenet mi por fennakad benne! (pedig vizes porszívónk van, és nem főút mellett lakunk, szőnyeg nincs).
Életem legjobb befektetése volt ez a klímafűtés. A ház körbeszigetelésével és nyílászáró cserével a fenti költségek még szerintem felezhetőek, de ha ennyi marad, is röhögök az egészen. Havi nagyvonalú 10.000 ftal számolva 1 szezonban 60.000 ftból fűtök! A fánál is olcsóbb, kevesebb, mint a fele!
Ha meg sikerül megvalósítani 1-2 éven belül a napelemes rendszert (mert észhez térnek ott fent is támogatás ügyileg), akkor 0 ft lesz a fűtésköltség.

bref 2018.03.08. 14:14:44

Válaszok:
9. Semennyire. Fűtés üzemben a klíma nem szárít, mert nem csapja ki a levegőben levő párát.
8. Mindenki saját választása szerint. Mindkét módszernek van előnye és hátránya.
7.M.o-n nem fogtok megfagyni. Hűtőközegtől függ a fűtésed hatásfoka. A szokásos legalacsonyabb működési hőmérséklet környékén már a fűtésre használt villamos energia nagyjából megegyezik a fűtési energiával (azaz a teljesítménytényező kb. 1), magyarán jó drága lesz a gázfűtéshez képest (kb.2-3-szor, a gázfűtő készüléktől függően), ha normál tarifával számolsz. Ha nagyon spéci hűtőközeg van a készülékben, akkor még -15 foknál is jó lehetsz 1 és 2 közti teljesítménytényezővel.
6. Jó minőségű, inverteres kültéri egység esetén nem zavarhatja a szomszédokat (40-50 dB), de lényeges, hogy úgy legyen szerelve, hogy semmilyen mechanikus rezonancia ne léphessen fel működés közben.
5. A rendesen dolgozó karbantartó általában nem olcsó, de kinek mi a jó.
4. Függ attól, hogy milyen fokozaton működteted a beltéri egység ventilátorát. Ha csak leheletszerűen fúj, akkor nem, de akkor a hőérzet is eléggé lokális...
3. Egyéntől függ. Sok ember van, akinek a légmozgástól kiszárad a szeme, pláne, hogy amikor fűteni kell (kint hideg van), akkor a levegő is szárazabb.
2. Az alvást a 19 dB nem zavarja, ehhez persze csak finom, leheletszerű légáram tartozik, ami eléggé helyi jellegű fűtést eredményez csak. De alváshoz az is elég. A nappali, nagyobb teljesítményű fűtéshez nagyobb ventilátor fordulatszám tartozik, azaz nagyobb zaj. Ez tartósan nem kellemes.
1. Az energiafelhasználása (azaz a közvetlen fűtési költség) a szokásos paramétereken (fal/nyílászáró hőszigetelés, beállított szobahőmérséklet) kívül nagyon függ a külső hőmérséklettől. Ahogy közelít a külső hőmérséklet a hűtőközeg forrpontjához (ez pl. a manapság leggyakrabban használt R410A esetén -48,5 fok), úgy romlik a teljesítménytényező a kezdeti COP=kb.4 értékről akár 1-ig, amikor már a felvett elektromos energiával egyenlő a fűtőteljesítmény, nem pedig a többszöröse.
Ebből, és abból következően, hogy a klímakészülék lokális fűtési jellege miatt nem tanácsos többhelyiséges lakások vagy nagy terek fűtésére használni, mert úgy, létesítéssel együtt már kérdésessé válhat a gazdaságosság.

2018.03.08. 14:49:58

@fda: csládi ház. most lett bővítve a nappali, ezért nincs rá tapasztalatom. előtte a ház 83 m2-es volt és télen havi kb 20 ezer ft volt a gáz + egy télen elment kb 60 ezer forintyi fa is, de a fával nem 21 fokot tartottunk hanem 25-öt..:)
amúgy ez akibővített nappali igen jól szigetelt plafonnnal bír, 3 rétegű üvegezés van 30 cm vastag tégla+15 cm nikecell.

yoisten 2018.03.08. 16:17:31

Hogy miért nem találtál e témában "normális" blogot, tapasztalat megosztást ...stb.? Az olyanok miatt mint #bref - aki valószínűleg nagyon jó klímaszerelő, vagy épületgépész, de még életében nem használt inverteres klímát fűtésre!

Én 6 éve használok, két lakásban is (H és Geo tarifa nélkül). A z előnyeiről nem fogok ódát zengeni, mert a sok kritikus és tudatlan ember meg fogja cáfolni a SAJÁT TAPASZTALATAIMAT. Leszarom. Működik és megszokható.

Két dologban egészíteném csak ki a leírtakat.
- lehet több helységet is fűteni, csak megfelelő kapacitású készüléket kell választani (nem magyar szokás szerint a "kicsi és ocsó jó lesz" elvet követve, valamint a méret kiválasztásakor nem négyzetmétert, hanem LÉGKÖBMÉTERT kell figyelembe venni)
- a modernebb készülékek interneten keresztül is üzemeltethetők, (kapcsolhatók és akár a helység adatai is ellenőrizhetők -hőfok, páratartalom ...stb).
Plusz alkalmasak egész napos bekapcsolt állapotban való működtetésre, mivel ha nincs rá szükség visszaveszik a teljesítményt - vagy akár időszakosan ki is kapcsolnak, mint egy hagyományos termosztátos kazán.

És végül:
Még villanyaszatban jártas embereknek is nehéz elmagyarázni, hogy a 3,8 kw-os fűtőteljesítmény nem egyenlő 3,8kw áram felvételével! - nem értik hogy jön ki abból csak 0,8-1kw

Hell-Ász 2018.03.10. 08:25:51

SCOP értéket kell nézni a leírásban, a hatékonyság mérőszáma. Olyat kell választani aminek legalább 4.1. Arra jár a H tarifa.

olcsónfűtök 2018.03.10. 13:03:43

A Nemzeti Közműveknél az alábbi a követelmény a H tarifát illetően:
"hőszivattyú használata esetében a berendezés jósági foka eléri a 3-as fokot."