Fűtés klímával, hogyan lehet olcsón klímával fűteni!

Olcsó fűtés klímával

Klíma fűtés október

2018. november 12. - olcsónfűtök

Klíma fűtés október hónapban is a vártnak megfelelően teljesített otthonunkban. Az alábbi bejegyzésben az októberi fűtésünk adatait és költségét láthatod. Összehasonlítás képen a tavalyi adatokat is belinkelem ide.

Ez a fűtés szempontjából mindenkinek szerencsés hónap, a klímával fűtőknek lehetett a legkedvezőbb. Hiszen az októberi esték itt-ott már hidegek voltak. Napközben még a kellemes napsütés feledtette is velünk a hűvös éjszakákat, azért elaludni mégis csak kellemesebb volt, a fűtött szobában. Az időjárásnak köszönhetően a fűtésünk költsége és az egy évvel ezelőtti beállításokon javítva, jóval kedvezőbb végösszeg jött ki a hónap végén. Na meg persze az idén már október 15.-től a "H" tarifával számoltak, míg 2017 októberében még csak az A1 (normál) tarifával volt lehetőségem a gépeket működtetni.

De voltak napok még októberben, amikor nem kellett egyáltalán bekapcsolnom a fűtést, mert annyira jó hőfok volt éjszaka is.

Az első diagramon a 2018 októberi fogyasztását láthatod az immáron 4db klímaberendezésünknek, amelyek nem program alapján működtek, csak amikor és ahol szükség volt a melegükre.

futes_klimaval_2018_oktober.jpg

A napi fűtési költség nagyon kedvezően alakult. Én nem kávézom, így az árával sem vagyok napra kész, de szerintem egy presszó kávé áránál biztosan kevesebbe került a napi fűtési költségünk. Persze a gépi kávé olcsóbb, de nem is minőség.

Az előző év októberében azért lényegesen többet fogyasztottak a klímák, amit okozhatott a zordabb időjárás és a nem megfelelő beállítások használata. A kW fogyasztások összehasonlításánál elég szembe tűnő a két hónap közti különbség.
Míg tavaly 386 kW volt az október havi fogyasztás, addig az idei 171 kW a felénél is kevesebb! A két fizetett számla különbsége pedig 8954 Ft. Itt azt is figyelembe kell vennem, hogy az idén a fél hónapot már a kedvezményes "H" tarifával fűtöttük.

Tehát a fent összehasonlított időszakok, valójában összehasonlíthatatlanok, mivel az időjárás kedvező alakulása, az "okosabb" fűtési beállítások valamint a kedvezőbb tarifa használata mind, mind tényezői voltak a jobb idei eredményeknek.

A bejegyzés trackback címe:

https://olcsofutes.blog.hu/api/trackback/id/tr4814368851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.