Fűtés klímával, hogyan lehet olcsón klímával fűteni!

Olcsó fűtés klímával

Klíma fűtés október

2018. november 12. - olcsónfűtök

Klíma fűtés október hónapban is a vártnak megfelelően teljesített otthonunkban. Az alábbi bejegyzésben az októberi fűtésünk adatait és költségét láthatod. Összehasonlítás képen a tavalyi adatokat is belinkelem ide.

Ez a fűtés szempontjából mindenkinek szerencsés hónap, a klímával fűtőknek lehetett a legkedvezőbb. Hiszen az októberi esték itt-ott már hidegek voltak. Napközben még a kellemes napsütés feledtette is velünk a hűvös éjszakákat, azért elaludni mégis csak kellemesebb volt, a fűtött szobában. Az időjárásnak köszönhetően a fűtésünk költsége és az egy évvel ezelőtti beállításokon javítva, jóval kedvezőbb végösszeg jött ki a hónap végén. Na meg persze az idén már október 15.-től a "H" tarifával számoltak, míg 2017 októberében még csak az A1 (normál) tarifával volt lehetőségem a gépeket működtetni.

De voltak napok még októberben, amikor nem kellett egyáltalán bekapcsolnom a fűtést, mert annyira jó hőfok volt éjszaka is.

Az első diagramon a 2018 októberi fogyasztását láthatod az immáron 4db klímaberendezésünknek, amelyek nem program alapján működtek, csak amikor és ahol szükség volt a melegükre.

futes_klimaval_2018_oktober.jpg

A napi fűtési költség nagyon kedvezően alakult. Én nem kávézom, így az árával sem vagyok napra kész, de szerintem egy presszó kávé áránál biztosan kevesebbe került a napi fűtési költségünk. Persze a gépi kávé olcsóbb, de nem is minőség.

Az előző év októberében azért lényegesen többet fogyasztottak a klímák, amit okozhatott a zordabb időjárás és a nem megfelelő beállítások használata. A kW fogyasztások összehasonlításánál elég szembe tűnő a két hónap közti különbség.
Míg tavaly 386 kW volt az október havi fogyasztás, addig az idei 171 kW a felénél is kevesebb! A két fizetett számla különbsége pedig 8954 Ft. Itt azt is figyelembe kell vennem, hogy az idén a fél hónapot már a kedvezményes "H" tarifával fűtöttük.

Tehát a fent összehasonlított időszakok, valójában összehasonlíthatatlanok, mivel az időjárás kedvező alakulása, az "okosabb" fűtési beállítások valamint a kedvezőbb tarifa használata mind, mind tényezői voltak a jobb idei eredményeknek.

Klíma fűtés szeptember

Fűtés klímával szeptember 24.-én kezdődött meg nálunk az idén. Ez volt az a nap amikor este úgy éreztem, hogy jól esne egy kis meleg a lakásban. Hűvösebbek lettek már az éjszakák és én az átlagnál fázósabb vagyok, így csak egy könnyed mozdulattal bekapcsoltam a klímákat, és pillanatok alatt érezhető volt a lakás minden szegletében a beállított 22 °C-os meleg.

Az előző télen már bizonyítottak a klímáink, mint azt a korábbi bejegyzésekben is olvashattad. Ezért az idén megválok az amúgy jó állapotú gázkonvektoraimtól, mert csak a helyet foglalják a lakásban.

A 2017-es fűtési szezonban csak decembertől kezdett működni a H tarifás mérőórám, most viszont október 15-től működik már. Az áram árát nem emelték, tehát maradt az A1 tarifa: 37Ft./kW és a H tarifa: 23Ft./kW bruttó egység ár. Ha az első évhez képest "okosabban" fűtök, akkor a számlák összegei is kevesebbek lehetnek az előző fűtési szezonban fizetetteknél. Bár ezt a költséget, az aktuális időjárás nagyban befolyásolja majd. Na de majd ezt meglátjuk az egész hónapos összehasonlítások után.Mert ugye a klímánál is meg kell tanulni, hogy miként lehet a legoptimálisabban üzemeltetni. A megfelelő beállításokat pedig csak a használat során fogod megtanulni.

A szeptember alapjába véve egész jó időt hozott, sőt voltak napok melyek 29°C-ot is elérték. Így szeptember a 2/3-ában hűteni kellett a lakást, hogy elviselhető legyen a levegő hőmérséklete idebent. 

Az alábbi táblázatban a klímák által fogyasztott kW mennyiséget, annak fizetendő költségét, valamint az egy napra eső díját is láthatod. Ezek a számok még nem tükrözik a téli fűtés számait, inkább csak érdekesség képen közlöm ezeket.

futes_klimaval_2018_szeptember.jpg

A következő bejegyzésben, már egy egész hónap adatait fogod látni, ami az októberi fűtésről ad képet.